Hétfőn is túlnyomóan derült, napos időre számíthatunk. Kevés felhő északon jelenhet meg, csapadék nem lesz. Gyenge, mérsékelt ...
Kétségbeesett posztot tett közzé Jázmin és Hana családja: a két 12 éves lány szombaton 11 órakor ismeretlen helyre távozott ...
Nem mindennapi közlekedési helyzet alakult ki pénteken Hódmezővásárhelyen. Egy pénzszállító autó került két tram-train közé az Andrássy úton. A történtekről a Hódpress számolt be, amely szerint a ...
Az ok ugyanaz, mint a tavalyi alkalommal: “a tömegközlekedést érintő kormányzati elvonások miatt nem kerül sor idén a SZIA megrendezésére, a rendezvény a várostól és az SZKT-tól 100 millió forint ...
Elhunyt a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának idén végzett, mindössze 27 éves növényorvos hallgatója, Tóth Martin – jelentette be a kar a közösségi oldalán. “Megrendülve értesültünk ...
A fotón balról jobbra: Dr. Bari Gábor, Szikora Attila János, Hadabás János és Dr. Varga Sándor. Fotó: SZTE NKI/Sahin-Tóth István Újabb nemzetközi jelentőségű orvosi sikert ért el a Szegedi ...
Az ideiglenes megálló a Szeged, Belvárosi temető – a Fonógyári úton, a 36-os és 64-es buszok megállója lesz. A 36 Honvéd tér ...
Kétszintes kiállítás nyílik július 17-én a Reök-palotában, amely a 95 éves Szegedi Szabadtéri Játékok előtt tiszteleg. A tárlat a jubileumi évad egyik kiemelt kísérőprogramja, és látványos, ...
Ha még szeretnéd igazán kiélvezni a nyár utolsó hónapját Szegeden, ezt az életérzést érdemes elkapni. A Pixel teraszán ...
Egy lakásnál könnyű elsőre beleszeretni a nagy nappaliba, a világos konyhába vagy egy jó erkélybe, de a valódi kérdések általában csak ezután jönnek. Hol van az ingatlan, mit tudsz elintézni a ...
Temesvár szeptember végén négy napra ismét a bánsági magyar közösségi élet egyik legfontosabb központja lesz, és ebből idén a ...
Pénteken fátyol- és gomolyfelhők is megjelennek majd az égen Szeged felett, de ezekből számottevő csapadék nem várható.