Először mutatták be a nyilvánosság előtt azt a három, történelmi jelentőségű és kordokumentumnak tekinthető levelet, melyeket ...
A védelmi minisztérium adatai szerint 2026-ban eddig hat drónt lőttek le Románia légterében; ugyanakkor további 44 drónt vagy ...
Béremelés helyett étkezési utalványokkal, ajándékkártyákkal és egészségügyi juttatásokkal igyekeznek megtartani dolgozóikat ...
Az utolsó aszfaltréteget is leterítették a nagyváradi Mărgelelor és Augustin Maior utcákban, így a két útszakasz ...
Megszerezte idénybeli első idegenbeli bajnoki győzelmét a Bihar FC, amely október 17-én, szombaton a II. Liga 10.
Románia folyó fizetési mérlege 19,925 milliárd eurós hiánnyal zárta 2026 első nyolc hónapját, szemben a múlt év azonos ...
A III. Nagyvárad-Velencei Magyar Közösség Napjai keretében ünneplik ezen a hétvégén az 1736-ban önállóvá lett plébánia 290.
A Nagyvárad-Velencei Magyar Közösség Napjait ünnepelték október 17-én, szombaton este a Kolozsvári úti római katolikus ...
Augusztusban 2,269 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken, 9 százalékkal többet, mint egy évvel ...
Négygólos előnyt tékozoltak el az Egyetem SK női kézilabdázói.
Ezúttal a Ghillányi/D. Cantemir út környékén tartanak tájékoztató találkozókat a nagyváradi digitális ökoszigetek ...
Plovdiv után Bukarestben is sima vereséget szenvedett a VSK U Raiffeisen.